2014. augusztus 3., vasárnap

Elveszett alkotás

Sziasztok!

Facebook: Dorothy-style
Tavaly készítettem egy vendégposztot egy másik blog számára, ahol egy nagyon trendi manikűr elkészítését mutattam be. Nemrég meg szerettem volna nézni és sajnálattal láttam, hogy a blog megszűnt, így az én manikűröm is elveszett. :( Szerencsére az emailt, amiben a posztot küldtem el, még megtaláltam, így megmenekült a manikűr is! Most ezt szeretném ide feltölteni, mert nem akarom, hogy legyen olyan alkotásom, ami elveszett! Talán valaki még emlékszik is rá:


Első lépésként felvittem két réteg fehér lakkot a körmeimre, majd megvártam ameddig ezek a rétegek teljesen megszáradnak. Ez most nagyon fontos, ugyanis a későbbiekben sok szín és minta fog a körmeinkre kerülni, és ha nem várjuk meg, hogy az alaplakk jól megszáradjon, akkor összemosódhat a munkánk.


Ha a fehér rétegek jól megszáradtak, akkor jöhet a következő lépés. Ehhez szükségünk lesz egy fekete vékony ecsetű lakkra. Én az ADEN Cosmetisc-es vékony ecsetű lakkokat használom, mert ezekkel szerintem nagyon könnyű dolgozni. (Ha nincs vékony ecsetű lakkod, akkor használhatsz helyette rendes egyes vagy kettes vastagságú körömlakk ecsetet is.)
Fessünk a körmeinkre vízszintes csíkokat (hármat, négyet vagy ötöt), a gyűrűsujjra viszont függőleges kerüljön (három vagy négy), mert így az lesz a hangsúlyos.


 Most szükségünk lesz pár vékony ecsetre és sok színes lakkra. A lakkokból öntsünk ki egy kisebb mennyiséget egy edénybe, majd az ecset segítségével színezzük ki a csíkok közti részeket. Minden színnél használjunk új ecsetet, mert így nem fognak a színek összekeveredni és egy nem kívánt új színt eredményezni.


Most ismét várni kell, hogy a színes lakkok is megszáradjanak.
Én fél óra elteltével folytattam a munkát, ekkor fogtam hozzá a díszítéshez. Festettem a körmeimre csíkokat és háromszögeket (ezeket egy fekete lakkba mártott, kettes vastagságú ecsettel készítettem el), illetve pöttyöket is tettem a körmeimre egy pontozó segítségével. A pontozót egyébként hullámcsattal tudjátok helyettesíteni!




 Miután a minták is megszáradtak, felvittem egy átlátszó fedőlakkot is, hogy a munkám tovább tartson, és már el is készültem ezekkel a gyönyörű, divatos nyári körmökkel! Remélem tetszett Nektek a munkám, és majd Ti is elkészítitek!





Jó szórakozást! ;) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése