A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ADEN Cosmetics. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ADEN Cosmetics. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 3., vasárnap

Elveszett alkotás

Sziasztok!

Facebook: Dorothy-style
Tavaly készítettem egy vendégposztot egy másik blog számára, ahol egy nagyon trendi manikűr elkészítését mutattam be. Nemrég meg szerettem volna nézni és sajnálattal láttam, hogy a blog megszűnt, így az én manikűröm is elveszett. :( Szerencsére az emailt, amiben a posztot küldtem el, még megtaláltam, így megmenekült a manikűr is! Most ezt szeretném ide feltölteni, mert nem akarom, hogy legyen olyan alkotásom, ami elveszett! Talán valaki még emlékszik is rá:


Első lépésként felvittem két réteg fehér lakkot a körmeimre, majd megvártam ameddig ezek a rétegek teljesen megszáradnak. Ez most nagyon fontos, ugyanis a későbbiekben sok szín és minta fog a körmeinkre kerülni, és ha nem várjuk meg, hogy az alaplakk jól megszáradjon, akkor összemosódhat a munkánk.


Ha a fehér rétegek jól megszáradtak, akkor jöhet a következő lépés. Ehhez szükségünk lesz egy fekete vékony ecsetű lakkra. Én az ADEN Cosmetisc-es vékony ecsetű lakkokat használom, mert ezekkel szerintem nagyon könnyű dolgozni. (Ha nincs vékony ecsetű lakkod, akkor használhatsz helyette rendes egyes vagy kettes vastagságú körömlakk ecsetet is.)
Fessünk a körmeinkre vízszintes csíkokat (hármat, négyet vagy ötöt), a gyűrűsujjra viszont függőleges kerüljön (három vagy négy), mert így az lesz a hangsúlyos.


 Most szükségünk lesz pár vékony ecsetre és sok színes lakkra. A lakkokból öntsünk ki egy kisebb mennyiséget egy edénybe, majd az ecset segítségével színezzük ki a csíkok közti részeket. Minden színnél használjunk új ecsetet, mert így nem fognak a színek összekeveredni és egy nem kívánt új színt eredményezni.


Most ismét várni kell, hogy a színes lakkok is megszáradjanak.
Én fél óra elteltével folytattam a munkát, ekkor fogtam hozzá a díszítéshez. Festettem a körmeimre csíkokat és háromszögeket (ezeket egy fekete lakkba mártott, kettes vastagságú ecsettel készítettem el), illetve pöttyöket is tettem a körmeimre egy pontozó segítségével. A pontozót egyébként hullámcsattal tudjátok helyettesíteni!




 Miután a minták is megszáradtak, felvittem egy átlátszó fedőlakkot is, hogy a munkám tovább tartson, és már el is készültem ezekkel a gyönyörű, divatos nyári körmökkel! Remélem tetszett Nektek a munkám, és majd Ti is elkészítitek!





Jó szórakozást! ;) 

2013. augusztus 30., péntek

Augusztusi kedvencek :)

Sziasztok!
https://www.facebook.com/mylifeasdorothy

Ma az augusztusi kedvenc termékeimet szeretném Nektek bemutatni. Nem sok termék került ebbe posztba, összesen csak négy darab. Mindegyikről fogok írni egy rövid kis értékelőt is, megírom Nektek, hogy mit szeretek annyira ezekben a termékekben. Kezdjük is el! :)

Az első egy körömlakk, amivel az elmúlt hónapban többször is találkozhattatok. Ez a Moyra No.: 103-as lakkja. Amit nagyon szeretek benne az az, hogy apró arany csillámok vannak benne, így gyönyörűen csillog ha fény éri. A színe egyébként ilyen világosbarna, kávészín, elég visszafogott, így tökéletesen illik az iskolába is. 





A második termék egy lehúzhatós arcmaszk, amit a dm-ben lehet kapni. Balea néven fut, és többféle maszk van belőle. Én még augusztus elején vettem 2 csomaggal, ami négy alkalomra volt elég. Nagyon klassz kis termék, ápolja és széppé varázsolja a bőrt. 
A használata is könnyű, csak fel kell vinni az arcbőrre és meg kell várni, hogy rászáradjon. Ez kb. olyan 10-15 perc. Ha ez az idő eltelt egyszerűen le kell húzni a bőrről, a maradékot pedig vízzel el tudjuk távolítani. 


Augusztusban egész végig egy essence-s korrektort használtam. Nagyon megtetszett ez a korrektor, jól fed és sokáig fennmarad. Egyébként őt is a hónap elején vásároltam. :)


Az utolsó termék egy ADEN Cosmetics-es szempillaspirál. Aki ismer engem az jól tudja, hogy imádom a szempillaspirálokat, ez az egyetlen dolog amit mindennap használok. Ezt a spirált két hónappal ezelőtt vettem meg, főleg azért, mert vízálló, és így tudtam, hogy nem fog a nagy melegben elkenődni. Csak jó dolgokat tudok elmondani erről a termékről is! Tényleg tartós, nem kenődik el és szépen göndöríti a pillákat. Érdemes megvenni! ;)


Hát ezek voltak az én augusztusi kedvenceim! Remélem tetszett ez a poszt. Ha pedig bármelyik termékkel kapcsolatban kérdésetek van, akkor írjatok nekem nyugodtan!

Jó szórakozást! ;)

2013. augusztus 26., hétfő

Vissza a suliba #5- Francia manikűr

Sziasztok!
https://www.facebook.com/mylifeasdorothy

Mivel a francia manikűr még mindig nagy divatnak számít, úgy gondoltam készítek egy olyan posztot, ahol megmutatom, hogy lehet a legkönnyebben elkészíteni ezeket a körmöket. Az én francia manikűröm eltér a hagyományos francia manikűröktől, de remélem, így is tetszeni fog Nektek a végeredmény! :) 

Első lépésnek felvittem két réteg Moyra No.: 103-as lakkot, majd megvártam, hogy ezek a rétegek jól megszáradjanak. Én azért szeretem ezt a lakkot, mert gyönyörű színe van és apró arany csillámok találhatóak benne, így ha fény éri, gyönyörűen csillog.



Innentől kezdve több lehetőségünk is van arra, hogy elkészítsük a manikűrt. A boltokban (pl.: dm) lehet venni olyan matricát, ami kifejezettem azért van, hogy szépen el lehessen vele készíteni a francia manikűrt. Ezek a matricák praktikusak és hasznosak, aki esetleg egy kicsit bizonytalanabb a dolgában, az feltétlenül szerezzen be egy csomaggal.
Én egy ADEN Cosmetics-es vékony ecsetű lakkal készítettem el a manikűrt. Fekete színt választottam, mert szerintem az jól passzol ehhez az alaplakkhoz!





Lényegében el is készültünk ezzel a nem mindennapi francia manikűrrel. Egy átlátszó lakkor, azért még vigyünk fel, hogy a munkánk tovább tartson! :)

Aki még szeretné fokozni a hatást, annak itt van egy jó ötlet! Miután a fekete lakk megszáradt, fogjunk egy pontozót (amit hullámcsattal lehet helyettesíteni), mártsuk bele szintén a fekete lakkba, majd tegyünk apró pöttyöket a körmeinkre. A pontokat úgy helyezzük el, hogy a fele a francia manikűr fekete alapjára kerüljön. Így érdekesebb lesz a végeredmény, nézzétek csak:




Persze, más színekkel is el lehet készíteni ezeket a körmöket! Ha elkészítettétek, fényképezzétek le és a képet töltsétek fel a Facebook oldalamra , mert érdekel a Ti munkátok is! :)
Nektek melyik manikűr tetszik jobban, írjátok meg nekem! 



Jó szórakozást! ;)


2013. július 27., szombat

Nyári köröm :)

Sziasztok!

Facebook: https://www.facebook.com/mylifeasdorothy

A mai körmöket egy régebbi alkotásom ihlette, ahol a tavaszi faágakat festettem meg a körmeimen.

tavaszi köröm 2



Arra gondoltam, hogy elkészítem ennek a manikűrnek a nyári változatát is! A végeredmény ilyen lett:



Kezdő lépésnek felvittem 2 réteg rózsaszín lakkot, majd megvártam ameddig ezek a rétegek jól megszáradnak. Én a Moyra Pastel shades No.: 607-es lakkját használtam alaplakknak. 


Ezután egy vékony ecsetű lakkal faágakat festettem a mutató-, középső- és a gyűrűsujjaimra. 


Egy vékony ecset segítségével zöld csíkokat festettem a faágakra, ezek lettek a levelek. Többféle zöld színt is használhatunk, mert úgy élethűbb lesz a végeredmény!  


A hüvelyk- és a kisujjra pedig egy-egy cseresznyét festettem. Ha érdekel, hogyan tudtok könnyen cseresznyét festeni, kattintsatok ide: Cseresznyés manikűr.


Végül el is készültem ezzel a nyári manikűrrel. Remélem tetszett Nektek a végeredmény, és majd Ti is elkészítitek. :)



Jó szórakozást! ;)

2013. május 16., csütörtök

xoxo nails

Sziasztok!

Like-oljatok engem, ha tetszik a blogom: http://www.facebook.com/mylifeasdorothy
Ne felejtsetek el feliratkozni sem!! :) Előre is köszönöm Nektek!

Ma a "xoxo" körmökkel készültem Nektek, remélem tetszeni fog, és majd Ti is elkészítitek. Bátran írjatok róla véleményt is!!

A végeredmény így fog festeni:


Ezeket a körmöket elég nehéz volt elkészíteni, viszont megérte a "szenvedés", mert a végeredmény nagyon klassz lett. Ezek a körmök mutatósak és szerintem egy buliban ugyanúgy megállják a helyüket, mint a hétköznapokban!

Első lépésnek felvittem 2 réteg fehér lakkot, majd megvártam ameddig ezek a rétegek jól megszáradnak.


Most jön a munka neheze! Egy pontozó segítségével 1-1 nagy pöttyöt tettem a körmeimre, ezek köré pedig egy ADEN Cosmetics-es fekete vékony ecsetű lakkal 4 db kis "x"-et festettem, majd ismét a pontok következtek.
Miután az egész körmömet elfedték az "x"-ek és a pöttyök, a pontozót fehér lakkba mártottam és az eddigi fekete pöttyök közepébe egy-egy fehér pöttyöt tettem, így kaptam meg az "o" betűket.


Ami mellément azt egy lakklemosóba mártott fülpiszkáló segítségével eltávolítottam.



Miután az "xoxo" felirat is megszáradt, felvittem egy átlátszó réteget is, hogy a munkám tovább tartson és el is készültem. Remélem tetszett a munkám.
Ha elkészítettétek akkor posztoljátok ki nekem Facebook- on! Bármi kérdésetek/kérésetek van, írjatok nekem nyugodtan! :)

 
 

Jó szórakozást! ;)

2013. április 24., szerda

Virágos köröm

Sziasztok!

Like: http://www.facebook.com/mylifeasdorothy

Ma a tavaszi sorozatom utolsó darabját hoztam el Nektek. Ez szintén egy virágos köröm lesz, amit nagyon egyszerű elkészíteni! Ami igazán szép benne az az, ahogy a natúr színek találkoznak az élénk és vidám színekkel! :)


Első lépésként felvittem 2 réteg natúr színű lakkot. Én egy ilyen világosbarna-bézs színű lakkot választottam.


Miután ezek a rétegek megszáradtak, egy pontozó segítségével ilyen sötét rózsaszín pacákat festettem a körmeimre. Én olyan 2-3-(4) pacát tudtam festeni, ti elkészíthetitek többel, kevesebbel vagy, ahogy Nektek jobban tetszik. :)


Ezután egy ADEN Cosmetics-es vékony ecsetű, piros lakkal, apró csíkokat húztam a rózsaszín részre.


Egy ecset segítségével ezután fehér csíkokat is festettem a sötét rózsaszínű pacába. Ezeket a csíkokat már csigaház vonalban próbáltam felfesteni. A fehér után egy világosabb rózsaszínt is felvittem erre a részre.


 

Majd az alap rózsaszínnel is csigavonalakat festettem a körmeimre és így el is készült a virág!


Miután ezek a virágok megszáradtak, elkezdtem megfesteni a leveleket. Ehhez a S.he stylezone lakkot használtam, amiről ITT!!! részletesebben is olvashatsz.

A leveleket egy vékony ecsettel festettem meg. Először megfestettem a levél körvonalát, majd feltöltöttem színnel.


Vigyünk fel egy átlátszó réteget is, hogy a munkánk tovább tartson és el is készültünk! :)
Remélem tetszett a munkám! Nektek melyik tavaszi köröm tetszett a legjobban? Írjátok meg nekem kommentben!  :)




Jó szórakozást! ;)