A következő címkéjű bejegyzések mutatása: smink. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: smink. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 2., szerda

Júniusi kedvenceim :)

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy ma egy Júniusi kedvences bejegyzést hozok Nektek, melyben be fogom mutatni azokat a termékeket, amelyeket júniusban a legtöbbször használtam. Azt előre leszögezném, hogy nem lesz benne sok minden, mert ebben a hónapban nem igazán sminkeltem magam és manikűrözni sem volt időm.
Kezdjük is el! Először két körömlakkot szeretnék bemutatni. Nagyon szeretem mindkettőt, szinte csak ezeket használtam a hónapban. Az első, a Moyra Sand Effect No. 851-es darabja. Az üvegben 12 ml halvány rózsaszín lakk található, arany csillámokkal. Két rétegben tökéletesen fed, gyorsan megszárad a sűrű álaga miatt és egy hetet simán kibír, sőt, utána is úgy kell levakarni a körmeidről. Szóval ha szeretnél egy igazán tartós lakkot, akkor ezt feltétlenül szerezd be! Én 400 Ft-ért vettem, és nem bántam meg.





A következő lakk a Maybelline Colorama 75-ös, piros árnyalata. Erről fogok az elkövetkezendőkben egy részletesebb posztot írni, most csak annyit mondanék róla, hogy a gyönyörű és intenzív színe miatt használtam ezt a lakkot annyiszor júniusban.



Aki ismer az jól tudja, hogy szempillaspirál nélkül nem tudnék élni! Májusban vásároltam egy Lovely-s spirált és egész júniusban csak ezt használtam, annyira megszerettem. Gyönyörű pillákat varázsol, hosszít és göndörít egyszerre, valóban el lehet vele érni a műszempilla hatását, ahogy ez a tubuson is áll. Viszonylag tartós, nekem egyszer sem kenődött el a nagy melegekben.


A hónapban (igaz csak párszor) használtam a Garnier BB Cream-jét. Azért tetszik ez a termék, mert nagyon jól elfedi a bőrhibákat, egységes színt adva a bőrnek. Mindemellett nagyon természetesen hat, kényelmes viselni, egyszer sem volt olyan érzésem, hogy most ki lennék sminkelve.


Ezeket a termékeket használtam a legtöbbször júniusban. Még meg szeretnék veletek osztani egy pár kedvencemet a hónapból.

Kedvenc zene: Marina and the Diamonds - Girls



Kedvenc film: Percy Jackson és az olimposziak Villámtolvaj
Kedvenc sorozat: Táncakadémia

Kedvenc smink videó:



Remélem tetszett a mai poszt! Ha igen, akkor ne felejtsetek el feliratkozni a blogomra, valamint like-olni Facebook-on!!!

Jó szórakozást! ;)


2013. október 28., hétfő

Halloween 2- Flapper girl nails

Sziasztok!

Like: https://www.facebook.com/mylifeasdorothy

A mai körmöket egy Michelle Phan sminkvideó ihlette. Annyira megtetszett az a smink, amit abban a videóban készített el, hogy rögtön elképzeltem egy hozzá passzoló manikűrt. 
Íme a videó, ami megihletett:


És íme, a hozzá készült manikűr:



Elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig nem az. A gyűrűsujjamra felvittem két réteg ezüst színű lakkot, a többire pedig két réteg feketét, majd megvártam, hogy ezek a rétegek jól megszáradjanak. A fekete lakkos körmeimre, felvittem egy réteg ezüst csillámos lakkot is, így azokkal el is készültem.
A gyűrűsujjamra egy vékony ecset segítségével festettem egy vízszintes csíkot, majd apró köveket tettem a csíkra. Én a még meg nem száradt lakkba helyeztem bele ezeket a köveket, de ti használhattok műkörömragasztót is, mert úgy akár egy hétig is fennmaradnak a kövek.
Utolsó lépésként egy apró tollat átlátszó lakkba mártottam, majd egy csipesz segítségével a kövek mellé ragasztottam azt. Végül el is készültem ezzel a manikűrrel. Szerintem nagyon elegáns, ünnepi viselet és remélem, hogy a Ti tetszéseteket is elnyerte! :)




Ha tetszik a blogom, akkor iratkozzatok fel! :)
Jó szórakozást! ;)

2013. augusztus 21., szerda

Vissza a suliba #3- Sminkek

Sziasztok!
https://www.facebook.com/mylifeasdorothy

Ma "vissza a suliba" sminkeket és tippeket hoztam Nektek. Kezdjük is el! :)
Én az iskolába sohasem sminkeltem magam erősen, korrektort tettem a bőrhibákra, szempillaspirált a szempilláimra. Ha valaki ezt nagyon kevésnek érzi, akkor még a pirosítót, szájfényt vagy a szemhéjpúdert ajánlom. De nem jó ha az iskolában sok smink van rajtatok, mert mondjuk a tesióra végére elkenődhet az egész. Szóval én azt tanácsolom, hogy iskolai napokon mindig csak a legszükségesebbeket használjátok, és a hétvégi bulikra sminkeljetek inkább erősebben!

"Az én kis mentődobozom"
Azért a suliban mindig volt nálam egy kisebb csomag, amibe a legszükségesebb sminktermékeket tartottam vészhelyzet esetére. Mindig volt nálam egy tükör, egy kis fésű, egy korrektor, egy Labello ajakbalzsam és egy kis parfüm. Mindig volt még nálam egy Oriflame-s Optimals mattító kendő. Ez egy nagyon praktikus dolog, 50 lapocska van egy csomagban és smink felett is lehet használni. Szóval én ezekkel a termékekkel jártam iskolába. 

Természetes sminkek: 
Az iskolába a szemhéjatokra inkább világosabb színeket vigyetek fel, mert ettől élénkebb lesz a tekintetek. 
Használjatok vízálló termékeket, mert azok a tesiórákat is kibírják.
A fehér szemceruzától sokkal frissebbnek fog tűnni a tekintetetek. 
Ha pedig reggel nagy táskák vannak a szemeitek alatt, tegyetek be két kanalat a fagyasztóba, hagyjátok bent olyan 10-15 percig, majd tegyétek a szemeitekhez. Ez majd eltünteti a táskákat!  
Reggelente fogmosás után dörzsöljétek meg fogkefével az ajkaitokat, mert ettől élénkebb lesz a színük, és selymesebbek lesznek.  

És íme, egy-két természetes smink:







Jó szórakozást! ;)

2013. június 2., vasárnap

Színes sminkek

Sziasztok!

https://www.facebook.com/mylifeasdorothy

Íme, itt a "Színes Június" első bejegyzése, melyben színes sminkeket láthattok. A lényeg az, hogy ezeket a sminkeket 4 vagy annál több színből készítették el.

Az első egy szivárványra emlékeztető smink. Szerintem ez gyönyörű munka, feltűnő és életvidám, a csillámpor miatt pedig gyönyörűen csilloghat a napsütésben! 


A következő képen 6 különböző smink van. Nekem a hármas és a négyes a két kedvencem. Ezeket a sminkeket már az utcán is lehet hordani, mert nem olyan feltűnőek, mint az előző. Egy nyári partira tökéletesen passzolnak!


Most pedig egy olyan képet mutatok Nektek, ahol egy alkalmi sminket láthattok. Ez a smink is több színből áll, és ami nekem nagyon tetszik benne az az, hogy az alkotó belecsempészett a lila színbe egy kis aranyat is. Szerintem ez nagyon ünnepi párosítás.


Most egy igazi profi munka következik. Ez egy extra smink, amit én tuti soha az életemben nem tudnék elkészíteni.


És végül a személyes kedvencem következik. Ez a vidám, fiatalos smink azért lett a kedvencem, mert a körmökön viszontláthatjuk a sminknél használt színeket és ettől lesz olyan különleges a végeredmény. Nálam ez a nyerő smink! :)


Nektek melyik tetszett a legjobban? Írjátok meg nekem kommentben!! :)

Jó szórakozást! ;)

2013. március 28., csütörtök

Márciusi kedvencek - March favourites 2013

Sziasztok!

LIKE: Facebook.com/mylifeasdorothy

Ma ismét egy újfajta bejegyzéssel készültem Nektek. Ebben a márciusi kedvenc termékeimről szeretnék egy kis beszámolót adni. Ezeket a termékeket használtam legtöbbször a hónapban és nagyon megszerettem őket!

Az első egy parfüm Christina Aguilera-tól. Ezt az illatot az első perctől fogva imádtam. Nagyon intenzív, kicsit fűszeres illat, ami egész nap érződik. Tulajdonképpen ez tetszik benne nagyon!


Most két Moyra csillámpor következzen. Ezeket a körmeimre használtam és nekem nagyon beváltak. Az első csillámpor apró szemcsés, zöldes-rózsaszínes csillogással, a másik pedig egy nagyobb szemcsékből álló pink csillámpor.


Az essence pontozó sem maradhat ki a márciusi kedvenceimből! Őt be sem kell már mutatnom, mert rengeteget írtam róla az elmúlt időben! :)


A következő termék egy AVON rúzs lesz. Ez az AVON COLORTREND egyik darabja, a Poppy love (2121112). Gyönyörű ennek a rúzsnak a színe, intenzív, könnyen fel lehet vinni az ajkakra, mert kicsit krémes az állaga. Tartós és nem szárítja ki az ajkakat. 


Én nem szoktam magam erősen sminkelni, szeretem a természetes sminkeket. Ezért szereztem be egy csillogós szemhéjpúdert a MAYBELLINE-től. (13 Divine gold or divin árnyalatban) Ebből egy kicsit teszek a szemhéjamra, így egy enyhén csillogós, természetes hatást kapok.


A szempilláimat szeretem kihangsúlyozni, ezért választottam olyan spirált, ami egyszerre dúsít és hosszabbít. Nekem az Oriflame-től a Veryme fat lash mascara vállt be. (Black 20533).


Hát ezek lennének a márciusi kedvenceim. Holnap húsvéti körmökkel jelentkezem, addigis legyetek jók!

Jó szórakozást! ;)

2013. február 24., vasárnap

Smink lépésről-lépésre

Sziasztok!

Sajnos mostanában nincs sok időm, így nem tudok körmöket készíteni. Viszont szeretném, ha a blogom aktív lenne, ezért döntöttem úgy, hogy ma egy pár sminket fogok feltölteni. Remélem tetszeni fognak Nektek!! :)

Először jöjjenek a parti sminkek:





A természetes sminkekről se feledkezzünk meg:




Próbáljátok ki őket.
Az sem baj, ha elsőre nem sikerülnek, hiszen ne feledjétek: Gyakorlat teszi a mestert! ;)


Jó szórakozást! ;)