2014. augusztus 22., péntek

Felhős körmök és S.he lakk

Sziasztok!

Ma kettő az egyben poszt lesz. Először egy körömlakkot szeretnék Nektek bemutatni, amit a gyönyörű színe miatt vettem meg. Ez a S.he stylezone nail polish quick dry 279 B3030-as világoskék színű lakkja. Nagyon szép árnyalat, engem teljes mértékig a nyári égbolt színére emlékeztet. Két rétegben tökéletesen elfedte a körmeimet, hamar megszáradt, de nem árt, ha egy átlátszó lakkal fixáljuk, mert úgy tovább fog tartani. (Enélkül olyan 2-3 napig bírja lepattogás nélkül.) 
Ezeket a S.he lakkokat a dm üzletekben teljesen baráti áron be lehet szerezni, és szerintem érdemes benézni, mert nagyszerű színekben kaphatóak! :)



És ha már van egy új lakkom, akkor egyértelmű volt számomra, hogy ezzel fogom elkészíteni a mai manikűrt! Mivel mostanában elég borús volt az idő, úgy gondoltam, hogy felhős körmöket fogok készíteni. Alaplakknak a fent bemutatott lakkot használtam, két rétegben vittem fel a körmeimre, majd megvártam ameddig ezek a rétegek jól megszáradtak. Ezután egy alapozó szivacs segítségével foltokban, fehér lakkot tapogattam fel a körmeimre. A szivacs másik oldalával egy kicsit sötétebb kék árnyalatot is felvittem a fehér foltok mellé. Miután ez a két szín összeszáradt, egy vékony ecset segítségével megfestettem a körvonalat, amihez szintén fehér lakkot használtam. Egy átlátszó réteggel fixáltam a munkámat és már el is készült ez a felhős manikűr. Remélem tetszik Nektek és majd Ti is kipróbáljátok! :)
Facebook: Dorothy-style 



Jó szórakozást! ;)

2014. augusztus 3., vasárnap

Elveszett alkotás

Sziasztok!

Facebook: Dorothy-style
Tavaly készítettem egy vendégposztot egy másik blog számára, ahol egy nagyon trendi manikűr elkészítését mutattam be. Nemrég meg szerettem volna nézni és sajnálattal láttam, hogy a blog megszűnt, így az én manikűröm is elveszett. :( Szerencsére az emailt, amiben a posztot küldtem el, még megtaláltam, így megmenekült a manikűr is! Most ezt szeretném ide feltölteni, mert nem akarom, hogy legyen olyan alkotásom, ami elveszett! Talán valaki még emlékszik is rá:


Első lépésként felvittem két réteg fehér lakkot a körmeimre, majd megvártam ameddig ezek a rétegek teljesen megszáradnak. Ez most nagyon fontos, ugyanis a későbbiekben sok szín és minta fog a körmeinkre kerülni, és ha nem várjuk meg, hogy az alaplakk jól megszáradjon, akkor összemosódhat a munkánk.


Ha a fehér rétegek jól megszáradtak, akkor jöhet a következő lépés. Ehhez szükségünk lesz egy fekete vékony ecsetű lakkra. Én az ADEN Cosmetisc-es vékony ecsetű lakkokat használom, mert ezekkel szerintem nagyon könnyű dolgozni. (Ha nincs vékony ecsetű lakkod, akkor használhatsz helyette rendes egyes vagy kettes vastagságú körömlakk ecsetet is.)
Fessünk a körmeinkre vízszintes csíkokat (hármat, négyet vagy ötöt), a gyűrűsujjra viszont függőleges kerüljön (három vagy négy), mert így az lesz a hangsúlyos.


 Most szükségünk lesz pár vékony ecsetre és sok színes lakkra. A lakkokból öntsünk ki egy kisebb mennyiséget egy edénybe, majd az ecset segítségével színezzük ki a csíkok közti részeket. Minden színnél használjunk új ecsetet, mert így nem fognak a színek összekeveredni és egy nem kívánt új színt eredményezni.


Most ismét várni kell, hogy a színes lakkok is megszáradjanak.
Én fél óra elteltével folytattam a munkát, ekkor fogtam hozzá a díszítéshez. Festettem a körmeimre csíkokat és háromszögeket (ezeket egy fekete lakkba mártott, kettes vastagságú ecsettel készítettem el), illetve pöttyöket is tettem a körmeimre egy pontozó segítségével. A pontozót egyébként hullámcsattal tudjátok helyettesíteni!




 Miután a minták is megszáradtak, felvittem egy átlátszó fedőlakkot is, hogy a munkám tovább tartson, és már el is készültem ezekkel a gyönyörű, divatos nyári körmökkel! Remélem tetszett Nektek a munkám, és majd Ti is elkészítitek!





Jó szórakozást! ;) 

2014. július 30., szerda

Színes ceruza

Sziasztok!

Ma a saját találmányomat szeretném Nektek bemutatni, melynek köszönhetően nagyon élénk és feltűnő manikűrt tudtok készíteni. Szerintem ez a technika igazán egyedi, egyszerű, tökéletesen illik a nyárhoz. Íme:


Mielőtt elkezdenénk lakkozni a körmeinket, el kell készíteni a ceruzareszeléket. Keressünk jó sok színes ceruzát, majd kezdjük el kihegyezni őket. Egy lap felett érdemes végezni ezt a műveletet, mivel a faragás közben fognak lepotyogni ezek a színes kis darabkák. Ha az összes kívánt színű ceruzát kihegyeztük, öntsük bele egy kis tárolóedénybe a színes reszeléket, hogy bármikor tudjuk használni. Ez a technika még azért is jó, mert mi magunk állítjuk össze a reszeléket, így abba csak olyan színek kerülnek, amilyeneket mi akarunk.


Miután ezzel végeztünk, fel is használhatjuk a terméket. Vigyünk fel egy réteg fehér lakkot a körmeinkre, majd várjuk meg ameddig ez megszárad. Én azért tanácsolom a fehéret alaplakknak, mert azon jó erősen látszódnak majd a színek. A következő réteg felvétele után ne várjunk, hanem egyből szórjuk bele a reszeléket, így az beletapad a lakkba. Az ujjunkkal óvatosan nyomkodjuk bele a lakkba az apró darabkákat, majd miután beleszáradtak, vigyünk fel egy átlátszó réteget is, a hosszabb hatás érdekében. Én a többi körmömet rózsaszínre festettem, de a következő alkalomnál tuti pinkre fogom, mert szerintem az jobban illik az összhatáshoz.
Ha több időtök van, akkor akár az összes körmötökre szórhattok reszeléket, szerintem az is jól fog kinézni!
Egy tipp: ha egy lap felett készítitek el ezt a manikűrt, akkor azokat a darabkákat, amik nem a körmeitekre mennek, könnyen vissza tudjátok önteni a kis edénykébe és így nem fogtok pazarolni!

Remélem tetszik Nektek ez a technika és majd Ti is kipróbáljátok. Ha igen, akkor fényképezzétek le az elkészült alkotást és küldjétek el nekem Facebook-on!!!
Ne felejtsetek el feliratkozni sem!





Jó szórakozást!

2014. július 26., szombat

Száraz ecsetes technika

Sziasztok!

Visszatértem a nyaralásból és úgy döntöttem, hogy ennek alkalmából egy új technikát fogok Nektek bemutatni. Ez a száraz ecsetes technika lesz, melynek köszönhetően kicsit ilyen ’ombre-crack effect ’-es manikűrt lehet készíteni. A végeredmény nekem nagyon tetszik, de ízlések és pofonok. :)


Kezdő lépésnek vigyünk fel két réteg fehér lakkot a körmeinkre, majd várjuk meg, hogy ezek a rétegek jól megszáradjanak. Ha ez megtörtént, válasszunk ki 3-4 különböző színű, vagy egy színen belül eltérő árnyalatú lakkokat. A legvilágosabb színnel fogjuk kezdeni a festést. A körömlakk ecsetéről jól húzzuk le a festéket, hogy szinte már ne is maradjon az ecseten, majd kezdjük el a körmeinket festeni. Ne ijedjünk meg attól, hogy kicsit tapadni fog így az ecset, a jól megszáradt alapréteget nem fogja felsérteni. Mivel kevés lakkot tudunk így felvinni a körmeinkre, ezért nem is kell arra várni, hogy megszáradjon a réteg, rögtön jöhet a következő szín. Ennél a technikánál arra kell ügyelni, hogy az ecseten tényleg kevés festék legyen, mert ettől lesz különleges a végeredmény.
Ha felvittük az összes kívánt színt, fixáljuk az alkotást egy átlátszó réteggel. Ettől az éles vonalak is el fognak mosódni, és így jobban érvényesül az ’ ombre ’ hatás.




Remélem, tetszik Nektek ez a technika és majd Ti is ki fogjátok próbálni! Ha elkészítitek ezt a manikűrt, küldjetek Nekem róla képet a Facebook-on!!
Iratkozzatok fel a blogomra is!! :)

Jó szórakozást! ;)


2014. július 12., szombat

Elegáns csillogás

Sziasztok!

Ha elegánsabb, nem túl élénk, ugyanakkor feltűnő manikűrre vágytok, akkor feltétlenül olvassátok végig ezt a posztot, mert ma megmutatom Nektek, hogy két lakk kombinálásával, hogyan lehet elérni ezt a hatást! A végeredmény így fog kinézni:


Amihez szükségünk lesz az egy visszafogott színű lakk, melyben apró csillámok vannak. Én az essence nail art special effect topper- 12 holo topping, please! lakkját választottam, de Ti bármilyen ehhez hasonló terméket is használhattok. Én azért ezt a márkát és ezt az árnyalatot választottam, mert nagyon tetszik a színe. Ilyen rózsaszínes-lilás árnyalat, ezüstös csillámokkal. Két rétegben vittem fel a körmeimre, és a sűrű csillámoknak köszönhetően hamar megszáradt. Egyébként nyáron bátran használjatok csillámos lakkokat, mert a napfényben eszméletlen szépen csillognak és nagyon nőies viseletet kölcsönöznek a körmeinknek.




Miután megszáradtak a körmeim, választottam egy olyan lakkot is, amiben nagyobb csillámok vannak és színben is jól illik az alaplakkhoz. Egy Lovely Classic nail polish Nr 118 lakk került a kezembe, ami szintén ilyen halvány rózsaszínes árnyalat. Ebben a lakkban az aprószemcsés, ezüst csillámpor mellett, nagyobb méretű csillámok is vannak, amik mindig másmilyen színben tündökölnek. Felvittem egy téreget a körmeimre (aki erősebb hatást akar, az ebből is két réteget használjon), majd megvártam, hogy ez is jól megszáradjon. Végezetül egy átlátszó lakkal fixáltam a manikűrt, és el is készült ez a nagyon szép, elegáns, könnyen elkészíthető alkotás. Bátran használjatok két különböző csillámos körömlakkot, mert nagyon jó párosításokat lehet kitalálni.


Remélem tetszett Nektek a mai poszt is, ha igen, akkor ne felejtsetek el feliratkozni a blogomra. Like-oljatok Facebook-on is!


Jó szórakozást!

2014. július 10., csütörtök

Egyszerű minta

Sziasztok!

Arra gondoltam, hogy ma mutatok Nektek egy nagyon egyszerűen díszített manikűrt, amit könnyű elkészíteni, csak egy kis türelem és egy órácska kell neki. Amihez szükségünk lesz, az egy fehér alaplakkra, három, négy vagy öt (ez a körmötök hosszúságától függ) különböző árnyalatú lakkra, valamint egy átlátszó fedőlakkra. A végeredmény így fog kinézni:


Kezdő lépésként vigyünk fel két réteg fehér lakkot a körmeinkre, majd várjuk meg, hogy ezek jól megszáradjanak, így elkerülhetjük, hogy a díszítés majd elmosódjon.
Ha ez megtörtént, akkor egy kisebb edénykébe öntsük ki az első választott árnyalatot és egy vékony ecset segítségével kezdjük el felfesteni a mintát. Kis ’v’ betűkhöz hasonló díszítést fessünk egymás mellé, lassan dolgozzunk, apró mozdulatokkal. Az ujjunkat és a kezünket is támasszuk meg, mert úgy nem lesz bizonytalan a festés, nem fog remegni a kezünk. Ha az első színnel végeztünk jöhet a következő. Én a rózsaszín lakkjaimból négy különböző árnyalatot választottam, de Ti más színt, illetve színeket is használhattok!
Ha megvan a minta, szintén várnunk kell, hogy megszáradjon, majd egy átlátszó réteggel be is fejezhetjük a manikűrt.


Remélem, tetszik Nektek ez a minta, és majd Ti is elkészítitek. Ha igen, akkor küldjetek Nekem képet az elkészült alkotásról itt Facebook-on!



Jó szórakozást!



2014. július 9., szerda

Vörös Maybelline

Sziasztok!

A Júniusi kedvences posztomban már találkozhattatok ezzel a csodaszép piros Maybelline lakkal, amiről ma egy összegző értékelést szeretnék írni. Akkor csak annyit árultam el erről a termékről, hogy a színe miatt szeretem annyira, de most megtudhatjátok a többi indokot is! :)



Elsőként azt szeretném tisztázni, hogy a Maybelline lakkok nem tartoznak az olcsó kategóriába, de rengetegszer vannak leárazások, amikor nagyon alacsony áron be lehet őket szerezni és ezekre érdemes figyelni! Ezek a lakkok már egy réteg után is tökéletes fedést biztosítanak, két réteget csak megszokásból vittem fel a körmeimre. Viszonylag hamar megszárad és ami a legjobb, hogy nagyon tartós. Nekem egy hetet simán kibír a körmeimen, esetleg csak a sarkoknál kopik le egy picit. Ennek a lakknak az ecsetét is szeretem, mert rövid, így könnyű vele dolgozni.



Szóval én csak ajánlani tudom ezeket a COLORAMA Maybelline lakkokat, érdemes beruházni egy-két színre. Díszíteni is jó velük, az intenzív színük miatt és tényleg sokáig gyönyörködhetünk a látványban!
Remélem kedvet kaptatok a vásárláshoz! Kérlek, iratkozzatok fel a blogomra és like-oljatok Facebook-on!



Jó szórakozást!