2014. július 4., péntek

Fagyis körmök

Sziasztok!

Ma, mint ahogy azt a címből már ki lehet találni, fagylalt mintás körmökkel készültem. Szerintem ezek a körmök nagyon ötletesek és mutatósak, plusz nem is olyan nehéz elkészíteni őket, a végeredmény pedig garantáltan tetszeni fog mindenkinek! Íme:


Első lépésként felvittem a gyűrűsujjamra két réteg fehér lakkot, a többire pedig kettő rózsaszínt, majd megvártam, hogy ezek jól megszáradjanak. Ez azért olyan fontos, mert így később a minta nem fog összefolyni az alapszínekkel.
Én először az olvadó mintát készítettem el, melyhez fehér lakkot és egy pontozót használtam. ( A pontozót tudjátok hullámcsattal is helyettesíteni, de egyébként már pár száz forintért be lehet őket szeretni! ) A pontozót a lakkba mártottam, ügyelve arra, hogy jó sok kerüljön rá, majd a körmöm közepére helyeztem és elkezdtem a körmöm vége felé húzni. Itt arra kell figyelni, hogy ne nyomjuk a pontozót a körmünkre, csak olyan közel helyezzük hozzá, hogy a lakk már ráfolyón.
A gyűrűsujjunkra fog jönni a fagyi minta, melynek elkészítéséhez két vékony fejű ecsetre van szükségünk. Az egyiket rózsaszín lakkba mártjuk és egy kerek formát festünk vele a körmünkre. Ezt a műveletet egy nagyobb fejű pontozóval is meg lehet csinálni, de azzal nagyon szabályos lesz a végeredmény és nekem az úgy nem tetszett. Ha megvan a kör, akkor a másik ecsetet barna lakkba mártjuk és egy ’V’ alakot festünk köré, ez lesz a fagyi tölcsére. ( Ennek elkészítéséhez lehet használni segédpöttyöt is, hogy a minta egyenes legyen. ) Ha elkészült a V alak, akkor húzzunk vékony csíkokat benne. Ezután mossuk ki az ecsetet és egy világosabb barna lakkal töltsük ki a fehér részeket. Végezetül én még pár apró, lila pöttyöt is tettem a fagyiba, ezzel próbáltam meg imitálni a gyümölcsdarabkákat.



Ha az összes minta megszáradt, vigyünk fel egy átlátszó réteget is, hogy a munkánk tovább tartson!
Remélem tetszik Nektek ez a manikűr! Ha elkészítitek, küldjetek egy képet Nekem a Facebook-on!!
Ne felejtsetek el feliratkozni a blogomra!



Jó szórakozást! ;)




2014. július 2., szerda

Júniusi kedvenceim :)

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy ma egy Júniusi kedvences bejegyzést hozok Nektek, melyben be fogom mutatni azokat a termékeket, amelyeket júniusban a legtöbbször használtam. Azt előre leszögezném, hogy nem lesz benne sok minden, mert ebben a hónapban nem igazán sminkeltem magam és manikűrözni sem volt időm.
Kezdjük is el! Először két körömlakkot szeretnék bemutatni. Nagyon szeretem mindkettőt, szinte csak ezeket használtam a hónapban. Az első, a Moyra Sand Effect No. 851-es darabja. Az üvegben 12 ml halvány rózsaszín lakk található, arany csillámokkal. Két rétegben tökéletesen fed, gyorsan megszárad a sűrű álaga miatt és egy hetet simán kibír, sőt, utána is úgy kell levakarni a körmeidről. Szóval ha szeretnél egy igazán tartós lakkot, akkor ezt feltétlenül szerezd be! Én 400 Ft-ért vettem, és nem bántam meg.





A következő lakk a Maybelline Colorama 75-ös, piros árnyalata. Erről fogok az elkövetkezendőkben egy részletesebb posztot írni, most csak annyit mondanék róla, hogy a gyönyörű és intenzív színe miatt használtam ezt a lakkot annyiszor júniusban.



Aki ismer az jól tudja, hogy szempillaspirál nélkül nem tudnék élni! Májusban vásároltam egy Lovely-s spirált és egész júniusban csak ezt használtam, annyira megszerettem. Gyönyörű pillákat varázsol, hosszít és göndörít egyszerre, valóban el lehet vele érni a műszempilla hatását, ahogy ez a tubuson is áll. Viszonylag tartós, nekem egyszer sem kenődött el a nagy melegekben.


A hónapban (igaz csak párszor) használtam a Garnier BB Cream-jét. Azért tetszik ez a termék, mert nagyon jól elfedi a bőrhibákat, egységes színt adva a bőrnek. Mindemellett nagyon természetesen hat, kényelmes viselni, egyszer sem volt olyan érzésem, hogy most ki lennék sminkelve.


Ezeket a termékeket használtam a legtöbbször júniusban. Még meg szeretnék veletek osztani egy pár kedvencemet a hónapból.

Kedvenc zene: Marina and the Diamonds - Girls



Kedvenc film: Percy Jackson és az olimposziak Villámtolvaj
Kedvenc sorozat: Táncakadémia

Kedvenc smink videó:



Remélem tetszett a mai poszt! Ha igen, akkor ne felejtsetek el feliratkozni a blogomra, valamint like-olni Facebook-on!!!

Jó szórakozást! ;)


2014. június 29., vasárnap

Nyári, virágos minta

Sziasztok!


Ma egy virágos mintát szeretnék Nektek bemutatni, amit nagyon könnyű elkészíteni, viszont türelem és idő kell hozzá. Így fog kinézni a végeredmény:



Első lépésként felvittem a körmeimre három réteget a Manhattan lakkból, amiről ITT részletesebben is olvashattok. A gyűrűsujjunkra fehér lakk kerül, hiszen ide fog jönni a minta. Én azért tanácsolom a fehér alapszínt, mert az jól kiemeli majd a virágokat. Miután megszáradtak a körmeink, el is kezdhetjük a díszítést, amihez egy pontozóra, egy vékony ecsetre, valamint sárga és zöld lakkokra is szükségünk lesz. Ha nincs pontozótok, akkor használjatok egy hullámcsatot vagy egy gombostűt! Egy kis edénykébe öntsünk ki egy keveset a sárga lakkból, majd mártsuk bele a pontozónkat és tegyünk 3 vagy 4 pöttyöt a körmünkre. Ennél többet azért nem javasolok, mert akkor már túl tömény és ilyen összenyomott végeredményt kapunk. A sárga pöttyök köré jöhetnek aztán a virág szirmai. Én azokat a rózsaszín lakkal vittem fel a körmeimre az ecset segítségével. Pár zöld pöttyöt is felfestettem, majd miután mindez megszáradt egy átlátszó réteggel fixáltam a munkámat, a hosszabb fennmaradás érdekében.




Remélem, tetszik Nektek ez a virágos nyári manikűr. Ha elkészítitek, küldjetek egy képet róla a Facebook oldalamra ---> Facebook!

Ne felejtsetek el feliratkozni sem!


Jó szórakozást!

2014. június 28., szombat

A nyár színe

Sziasztok!


Ma egy gyönyörű körömlakkot fogok Nektek bemutatni, de előtte el szeretném mondani, hogy miért voltam ilyen inaktív. Tudjátok szeptembertől új iskolát kezdtem, így nem igazán maradt időm a blogra. Most nyáron aktívabb tudok lenni, aztán, hogy szeptembertől megint mi lesz, majd kiderül. Mindenesetre minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy legalább havonta egy-két poszt felkerüljön.

Szóval a mai bejegyzésben a MANHATTAN LOTUS EFFECT Rockin’Rosy (001 4048) lakkjáról szeretnék Nektek részletesebben írni. Ez egy csodálatos rózsaszínes, kicsit ilyen neonos lakk, ami szerintem tökéletes választás nyárra. Amikor megláttam a boltban, rögtön tudtam, hogy nálam ez lesz a nyár slágere, viszont mikor csak a harmadik réteg után fedte be teljesen a körmeimet, kicsit csalódtam, de olyan szép lett a végeredmény, élénk és vidám, hogy ettől el tudtam tekinteni. Az ecsete pedig kimondottam tetszett, mert viszonylag vastag, így könnyű volt vele dolgozni. Elég hamar meg is száradt az a három réteg, de egy-két nap alatt el is kezdett lepattogni. Persze ez sem a világvége, mert egy átlátszó réteggel meg lehet hosszabbítani ennek a lakknak is az életét.





Összességében örülök neki, hogy megvásároltam, mert tényleg csodaszép, élénk színe van, és ez kárpótolni tud minden más hibájáért. Legyen szó strandolásról vagy bulizásról, ez a lakk mindkét helyen jó választás lesz, csak vigyünk fel egy átlátszó réteget is, mert úgy tovább fog tartani a hatása!


Remélem tetszett Nektek ez a poszt, ha igen, akkor ne felejtsetek el feliratkozni a blogomra és like-olni facebook-on!

Jó szórakozást!



2013. október 28., hétfő

Halloween 2- Flapper girl nails

Sziasztok!

Like: https://www.facebook.com/mylifeasdorothy

A mai körmöket egy Michelle Phan sminkvideó ihlette. Annyira megtetszett az a smink, amit abban a videóban készített el, hogy rögtön elképzeltem egy hozzá passzoló manikűrt. 
Íme a videó, ami megihletett:


És íme, a hozzá készült manikűr:



Elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig nem az. A gyűrűsujjamra felvittem két réteg ezüst színű lakkot, a többire pedig két réteg feketét, majd megvártam, hogy ezek a rétegek jól megszáradjanak. A fekete lakkos körmeimre, felvittem egy réteg ezüst csillámos lakkot is, így azokkal el is készültem.
A gyűrűsujjamra egy vékony ecset segítségével festettem egy vízszintes csíkot, majd apró köveket tettem a csíkra. Én a még meg nem száradt lakkba helyeztem bele ezeket a köveket, de ti használhattok műkörömragasztót is, mert úgy akár egy hétig is fennmaradnak a kövek.
Utolsó lépésként egy apró tollat átlátszó lakkba mártottam, majd egy csipesz segítségével a kövek mellé ragasztottam azt. Végül el is készültem ezzel a manikűrrel. Szerintem nagyon elegáns, ünnepi viselet és remélem, hogy a Ti tetszéseteket is elnyerte! :)




Ha tetszik a blogom, akkor iratkozzatok fel! :)
Jó szórakozást! ;)

2013. október 27., vasárnap

Halloween 1

Sziasztok!

https://www.facebook.com/mylifeasdorothy

Ma Halloween-i manikűrrel készültem, mégpedig olyannal, amit nagyon egyszerű elkészíteni. Mindössze két lakk kell hozzá (egy fekete és egy fehér), valamint két vékony ecset. 
A gyűrűsujjunkra vigyünk fel két réteg fehér lakkot, a többire pedig két réteg feketét, majd várjuk meg, hogy ezek a rétegek megszáradjanak.
Ha ez megtörtént, akkor az egyik ecsettel fessünk vékony fehér csíkokat a fekete lakkra. A gyűrűsujjunkra pedig fekete lakkal készítsünk egy ijesztő arcot. 

Íme az elkészült alkotás:




Remélem Nektek is tetszik és majd Ti is elkészítitek! :)

Jó szórakozást! ;)

2013. október 12., szombat

Ajándék lakkok :)

Sziasztok!

https://www.facebook.com/mylifeasdorothy

Hosszú idő után újra bejelentkeztem! :) Először is, meg szeretném köszönni, hogy nem voltatok türelmetlenek és azt is, hogy kitartottatok mellettem. Szeptemberben sajnos nem sikerült új posztot írnom, viszont remélem, hogy most már több időm lesz és így havonta tudok majd egy-két új dolgot mutatni Nektek. Kezdjük is el! :)

Nemrég meglátogatott minket az egyik rokonunk és hozott egy kis ajándékot is. Egy pár lakkot, egyenesen Amerikából. Persze mondanom sem kell, hogy egyből kipróbáltam és nagyon megtetszettek, ezért most szeretnék egy kis értékelőt írni róluk!
Hét gyönyörű lakkról van szó, most viszont sajnos csak hatról lesz kép, mivel a hetediket Veszprémbe vittem és ott is hagytam, így arról nem tudtam fotót készíteni. A lakkok neve: Princessa Nail Color. Ezek 11 ml-s lakkok, klassz az üvegük és jó az ecsetük. 
Személyes kedvencem lett a 14-es árnyalat. Ez a bordós szín, amiben apró csillámok vannak szerintem tökéletesen passzol az őszhöz.


Két rétegben tökéletesen elfedte a körmeimet, viszonylag hamar megszáradt és egészen sokáig fennmaradt. Nálam négy napot bírt ki, ami jó teljesítménynek számít.
Az ecsete kicsit olyan, mint a Moyra lakkoké, jól lehetett vele dolgozni.  



Szóval Nekem ő lett a személyes kedvencem, mondhatnánk úgy is, hogy az októberi új kedvenc lakkom! ;)
Persze a többi szín is szép. Van egy extra csillámos, narancssárgás lakk (a 16-os), őt majd karácsony-szilveszter fele fogjáték részletesebben látni itt a blogon.


A bal képen láthatjátok azt a bordós/lilás lakkot (7-es számú), mellette egy 10-es számú lila lakkal, amiben rengeteg apró ezüst színű csillám van.
A jobb oldali képen van egy szintén 7-es számú lilás lakk, ami kicsit ridegebb, valamint egy rózsaszín (2-es számú) lakk. Nektek melyik tetszik a legjobban?
Azt megígérhetem, hogy még fogtok majd ezekkel a lakkokkal találkozni itt a blogon! :)



Ha tetszik a blogom, akkor iratkozzatok fel! :)
További szép napot, és jó szórakozást! ;)